A Star Trek magasában szárnyal a Hang nélkül

„Ha valaki öt éve azt mondja nekem, hogy a Paramount stúdiónak lesz egy olyan bombasikere, ami majdnem némafilm, és A hivatal című vígjátéksorozat vicces sztárja a főszereplője, azt mondtam volna: hű, a Paramountnál szeretnék dolgozni” – mondta Jim Gianopulos, a Paramount elnök-vezérigazgatója, aki tavaly foglalta el hivatalát.

A stúdiófőnök ezzel a poénnal nyitotta meg Las Vegasban az idei CinemaCon filmünnep Paramount-szekcióját. A Hang nélkülre utalt, amely a stúdió legnagyobb sikere a 2016-os Star Trek: Mindenen túl óta, mivel mindössze 17 millió dollárból készült, de már 200 millió dollárt fölött jár az összbevétele.

Gianopulos A hivatal említésével arra célzott, hogy ez a széria tette ismertté John Krasinskit, aki a Hang nélkül egyik forgatókönyvírója, rendezője, és felesége, Emily Blunt mellett ő a másik főszereplő. A Hang nélkül azért nevezhető „majdnem némafilmnek”, mert hőseinek semmilyen zajt nem szabad csapniuk, nehogy az emberekre vadászó titokzatos szörnyek meghallják őket.

A stúdiófőnök egyben azt is bejelentette, hogy a Hang nélkül folytatást kap, de azt nem árulta el, hogy Krasinskiék benne lesznek-e. További jó hír viszont, hogy a Paramount a közeljövőben még két Star Trek-filmet tervez, az viszont most nem került terítékre, hogy tényleg Quentin Tarantino rendezi-e valamelyik várható epizódot, ahogyan korábban rebesgették.

Írj véleményt:

A következő HTML tags and attributumokat használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>