Nagy siker Coppola új filmje

Átlépte a 10 millió dolláros álomhatárt Sofia Coppola új filmje, a Csábítás. Ez azért jelentős eredmény, mert a művészfilm besorolású gótikus thriller csak 331 vásznon fut Észak-Amerikában. A Transformers kategóriájú szuperprodukciókat például több mint négyezer vásznon indítják útjukra, így tudnak napok alatt 100 millió dolláros bevételt generálni. A Csábításnak kedvező a szakmai fogadtatása, a Rottentomatoes kritikai portálon 78 százalékon áll.

A Clint Eastwooddal 1971-ben már vászonra vitt történet főhőse egy északi katona (Colin Farrell), aki a polgárháború idején egy bentlakásos leányiskolában lábadozik, és a hölgyek érdeklődésének középpontjába kerül. A kritikusok egyöntetűen kiemelik a három női főszereplő – Nicole Kidman, Elle Fanning és Kirsten Dunst – lenyűgöző alakítását.

Ugyanakkor támadások is érték a filmet, miszerint Coppola kihagyta az eredeti regényben szereplő feketéket, holott a polgárháború részben a rabszolgaság elleni küzdelemről szólt. A rendező azt a magyarázatot adta, hogy a történet női szempontjaira koncentrált, ezért csak felszínesen tudta volna érinteni a rabszolgaság témáját, ezt pedig méltatlannak találta a kérdés nagy jelentősége miatt.

Írj véleményt:

A következő HTML tags and attributumokat használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>