A pók 900 ismerőse

A Pók most már biztosan visszatér. A Pókember – Hazatérés hatalmas siker az egész világon: két héttel a bemutatója után több mint 472 millió dollár bevételt gyűjtött, és szinte természetes, hogy lesz még pár folytatása. De most már azt is tudjuk, hogy a következő részt ismét Jon Watts rendezheti.

Az első rész író-rendezőjének szereződése (a színészekével ellentétben) eredetileg csupán egy filmre szólt. A hírek szerint a film producerei akkor kezdtek komolyan tárgyalni vele, amikor kiderült: az új pókember-film bemutatója után más nagy stúdiók is megkeresték, hogy más szuperprodukciókhoz csábítsák. A gyors megegyezésre persze mindenkinek szüksége volt, hiszen a premiert már ki is jelölték: a Pókember – Hazatérés 2.-nek 2019. július 5-én a mozikban kell lennie: az már biztos, hogy Tom Holland mellett Zendaya és a May nénit játszó Marisa Tomei is benne lesz a filmben.
És úgy tűnik, emellett egy egész Pókverzum van kialakulóban: Venom saját filmjében Tom Hardy alakítja majd a főgonoszt, és folynak az előkészületek, hogy a Fekete Macska nevű ékszer tolvaj és Ezüst Coboly, a zsoldos közös kalandjait is elbeszéljék Gina Prince-Bythewood rendezésében.
Amikor a Sony megvette a Pókember-világ jogait, egyúttal vagy 900 karakter megfilmesítésére szerezett lehetőséget: úgy tűnik, nem akarja őket sokáig talonban tartani.

IC Press

Írj véleményt:

A következő HTML tags and attributumokat használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>