Otthon nincs őrület – mondja Heigl

A film más, mint az élet. De azért az egyik segít jobban megérteni a másikat. Hamarosan a mozikba kerül az Öldöklő szerelem című thriller, amelyben a világ talán két legszebb nője, Katherine Heigl és Rosario Dawson kerül szembe egymással – a film nézője a moziból kijövet valószínűleg el fog töprengeni azon, hogy a legharmonikusabbnak tűnő családban is lehetnek olyan titkok, amelyek előbb-utóbb nagyon fájni fognak valakinek…

Heigl viszont úgy látja, a magánélete eleven cáfolata a filmnek. Olyan boldog, hogy ennél boldogabb már nem is lehetne. Sokáig csak két örökbefogadott lányát nevelte. A koreai Naleigh most lett nyolc, a húga, Adelaide pedig öt körül van. De a forgatás befejezése után, decemberben megszülettet a kisöccsük, Joshua is.

– Azt kislánykorom óta tudom, hogy egy koreai gyereket örökbe fogok fogadni – válaszolt készségesen a gyönyörű szőke színésznő, amikor az Öldöklő szerelem kapcsán szervezett sajtóeseményén a magánéletéről kezdték faggatni. – Hiszen a nővérem is koreai, és szerettem volna, hogy az én családom is olyan színes, sokféle legyen, mint amilyenben felnőttem. A többi inkább véletlenül történt, nem előre eltervezetten, de boldog vagyok, hogy így alakult. És boldog vagyok, hogy tudom: bármilyen izgalmas, félelmetes lett, az Öldöklő szerelem, azért vannak a világon normális családok is…

IC Press

Írj véleményt:

A következő HTML tags and attributumokat használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>